Aki nehezen oldódik fel társaságban, amolyan magányos farkas típus, előfordul, hogy magát antiszociális személyiségként jellemzi – meglehetősen hibásan. Ha az egyénben a társas együttlét, a szociális eseményeknek már a puszta lehetősége is a félelmeket ébreszt, és a társadalmi élet különböző formáival szembeni averziói gátjává válnak a normális mindennapi életvezetésnek, úgynevezett szociális fóbiáról beszélhetünk – amely azonban csak annyiban hozható össze az antiszociális személyiségzavarral, amennyiben mindkettő az egyén és a többi ember viszonyával kapcsolatos.

A pszichiáterek – a bizonyos specifikus mentális és pszichés tüneteket mutató egyének pszichiátriai diagnosztizálására használatos BNO és DSM IV. orvosi diagnosztikai iránymutató kézikönyvek definíciója alapján – a köznyelvben leginkább pszichopataként emlegetett személyt disszociális vagy antiszociális személyiségként diagnosztizálnák. Az ilyen emberek a legjobban a „nem szeret, nem szorong, nem tanul” negatív triásszal írhatók le.

Az antiszociális személyiségként meghatározott, gyakran szociopataként vagy pszichopataként emlegetett emberek permanensen semmibe veszik és megsértik mások jogait, érzéseit, kívánságait – nagyjából minden olyan értéket semmibe vesznek, ami az egyéneknek illetve a társadalomnak fontos lehet. Kizárólag saját önös céljaik motiválják őket, amelyek megvalósítása érdekében nem riadnak vissza olyan eszközök bevetésétől, melyek erkölcsileg felelős emberek számára elképzelhetetlenek. Az ilyen személyiségzavarral élők mindig és mindenkit becsapnak, impulzivitásuk miatt előzetes megfontolások nélkül, pillanatnyi érdekeik szerint cselekszenek, sosem mérlegelve cselekedeteik következményeit. Amennyiben ingerlékenyek és agresszívek – mert nem feltétlenül azok – gyakran provokálnak verekedést, mivel saját testi épségükkel sem törődnek – másokéval pedig végképp nem, legyenek azok gyerekeik akár.

Az ilyen ember nem szeret, nem szorong – vagyis nem fél –, és képtelen saját cselekedetei következményeinek felmérésére – vagyis nem tanul hibájából. Mindezek miatt az ilyen emberek nem képesek tartós kapcsolat fenntartására sem. Ezzel szemben remek szélhámosok, igen hatékony manipulatőrök, akik ijesztően jó eredménnyel képesek befolyásolni embertársaikat, és ez annál fényesebben sikerül nekik, minél intelligensebbek. Ily módon komoly személyes előnyökre tehetnek szert, gyakorta úgy, hogy másoknak fájdalmakat, veszteségeket, károkat okoznak – ez azonban semmilyen rossz érzést nem vált ki belőlük, végtelen amoralitásuk okán. A sokáig értetlen szemlélőben aztán egy idő után felmerül Dr. Yekill és Mr. Hyde esete. Sajnos, nem ritkán sérült, traumatizált emberek válnak a disszociális emberek játékszerévé, mivel nem képesek átlátni, kezelni az ilyen emberek ördögi játszmáit…

Az antiszociális személyiség magabiztosan, áldozatai becsmérlésével racionalizálja tetteit, mondván, hogy csakis saját gyengeségüknek köszönhetik, hogy meglopták, becsapták, megkárosították őket. A felmérések szerint százból három-négy ember jellemezhető ilyen személyiségjegyekkel.

Az antiszociális személyiség kialakulását értelmező elméletek együttesen jól magyarázzák a személyiségzavar kialakulásában szerepet, játszó háttértényezőket.
A pszichodinamikus elmélet szerint az ilyen embereknél a korai, súlyos érzelmi traumák hatására az egyén „visszavonja érzelmeit”, és a későbbiekben az erőszak, a destruktivitás jellemzi kapcsolatait. A szociokulturális megközelítésű kutatások alátámasztják a súlyos érzelmi traumák korai gyermekkori elméletét. Ezek szerint az ilyen személyiségű emberek az átlagosnál jóval nagyobb mértékben voltak kitéve gyermekkorukban családi agressziónak, stressznek, konfliktusnak: gyakran szüleik ugyanolyan pszichopata karriert futottak be, mint később gyermekeik. A behaviorista modellkövetés ugyanezt az elméletet támasztja alá: a gyermek ugyanazt a mintát sajátítja el, amit szüleitől lát, ez pedig nem más, mint az erőszakos, érzelmeket figyelmen kívül hagyó, agresszív viselkedés. A kognitív elméletek szerint ez a fajta életfilozófia sokkal gyakoribb társadalmunkban, mint gondolnánk. Nem véletlenül: a modern társadalmakra jellemző, Durkheim által leírt, egyre szélesebb körben tapasztalható anómia kedvez a gátlástalan, önző, manipulatív, érzelem nélküli érdekemberek érvényesülésének. Ezek többnyire nem jellemezhetők antiszociális személyiségként, azonban számos személyiségvonásuk átfedést mutat a disszociális emberek személyiségjegyeivel.
A biológiai kutatások a genetikai tényezők nem elhanyagolható szerepéről számolnak be. Dán tudósok több mint tizennégyezer, gyermekkorában örökbefogadott, később elítélt ember vizsgálata során szignifikáns korrelációt talált az antiszociális bűnöző egyének és biológiai szüleik között – a nevelőszülők és nevelt gyermekeik között ellenben nem volt kimutatható hasonló statisztikai együttjárás.

A fentieket szem előtt tartva jól megrajzolható az antiszociális személyiség karakterfejlődése.

Az antiszociális személyiségzavar kezelése igen nehézkes: alig egynegyedük kerül egyáltalán olyan helyzetbe, hogy szakemberek kezelhetnék a problémát – és náluk is nagyban akadályozza az eredményes munkát a motiváltság és lelkiismeret teljes hiánya.

Antiszociális személyiségzavarra utaló személyiségvonások, magatartási módok:

• hazudozásra való hajlam
• vakmerőség, élmény-és izgalomkereső magatartás
• deviáns viselkedés
• kalandok és izgalmak folytonos keresése
• büntetésre való érzéketlenség
• szélhámosság, különösen fejlett és igen gyakran alkalmazott manipulatív technikák
• a lelkiismeret, bűntudat hiánya vagy erős alulfejlettsége
• impulzuskontroll-zavar
• empátiára való képtelenség

Sz.N.