Ez fokozott infekcióhajlammal, dekubituszok kialakulásával, a lélegeztetőgépről való leszoktatás elhúzódásával, magasabb halálozással és megnövekedett kezelési költséggel jár. Különösen súlyos a folyamat a korábban alultáplált betegek esetében. Az intenzív osztályon egyetlen lehetőségünk van: az energiaés fehérjeszükséglet enterális vagy parenterális úton való biztosítása, figyelembe véve a beteg „befogadóképességét”. A patofiziológiai folyamattal korreláló, mértéktartó, de határozott táplálási stratégia javíthatja a túlélést, csökkentheti a szövődményeket. Ennek megfelelően az eleve alultáplált beteget csak a saját testsúlyának megfelelően szabad táplálni, különben túltáplálást, metabolikus terhelést okozunk – ez azt jelenti, hogy a lépéshátrányt az intenzív osztályon már nem tudjuk „ledolgozni”, alultáplált beteg esetén nagyobb morbiditási és mortalitási valószínűséggel kell számolnunk. A táplálást 3–5 nap alatt felépítve, az enterális és parenterális táplálást sokszor kombinálva kell alkalmazni, élve a korszerű módszerekkel: enterális gyári tápoldatok, pumpatáplálás, parenterálisan „mindent egyben” (szénhidrát, zsír, aminosavak, oldatok). Különös gondot kell fordítani a vitaminok és a nyomelemek, elsősorban a cink és a szelén pótlására. Jó eredmények születtek speciális összetételű enterális tápszerek – immuntápszerek (glutamin, arginin, omega-3 zsírsavak) – klinikai alkalmazásával, elsősorban gasztrointesztinális tumorban szenvedő betegekben, kombinált pre- és posztoperatív alkalmazással. Ma már hozzáférhető a glutamin-alanin dipeptid infúzió is, amellyel több betegcsoportban az infekciós szövődmények csökkenése, rövidebb kórházi kezelés és a mortalitás csökkenése érhető el. Az intenzív osztályos kezelés rendkívül költséges, a beteg túlélését leginkább az intenzív egységbe kerülést megelőzően az alultápláltság kialakulásának elkerülése vagy annak korrekciója szolgálná.
Dr. Ökrös Ilona
B-A-Z megyei Kórház, Központi Aneszteziológiai
és Intenzív Terápiás Osztály, Miskolc
